2007-02-28
2007-02-27
Legújabb fejlemények
Feri elkezdte szétverni a fürdőszobát hétfő reggel. Ma, kedd este már egy csempe sincs a falon,vagy 15 zsák már megtelt sittel. A mosogató egyik részét kineveztük mosdónak, persze a fürdést, meg a hajmosást még nem tudom, hogy oldjuk meg.
Csütörtökön jönnek a vizszerelők, és talán hétvégén lehet kezdeni a burkolást.
Közben kihivtam a mosógépszerelőt, ha már úgyis le volt szerelve, mindent meg-csinált rajta, a házat meg elvittem szintereztetni,olyan lesz, mint az új.

2007-02-25
Előkészületek lakásfelújításhoz.

A héten elkezdtük nézegetni a fürdőszobaátalakitáshoz szükséges dolgokat. Megrendeltük a zuhanykabint, /kéthét/ megvettük a mosdószekrényt, csaptelepet, szennyestartót. Feri irodája már megtelt. Szombaton ebédre meghivtuk az Andiékat, mind a 3 lány el tudott jönni, Kovács Feri felmérte a munkát, ő fogja csinálni a burkolást. Ma, azaz vasárnap egész délelőtt jártuk az OBI-t, Ikeát, megint elköltöttünk egy csomó pénzt, és csempét még nem is vettünk, mert az ami tetszett volna, csak jövőpénteken jön.
Délután kipakoltam a fürdőszobát, 12 kartondobozba fért bele a rengeteg piperecucc. Lehet, hogy tényleg szanálni kellene,mert ennyi biztos nem fog visszamenni.
2007-02-18
Carolás hétvége

belőle. Érettségi után, Badacsonyban készült, a Mishiék eljegyzése napján a mólónál.
Azért Carolás, mert szombat este Ferihegyen vártuk őket. Megjöttek vagy 5 bőrönddel, rengeteg ajándékkal, amit mind a két szülő, meg ők hoztak össze. Dorcsikám meg kell beszélned velük, hogy ez nem mehet így a végtelenségig, mert ha havonta jönnek, nem verhetik magukat állandóan ekkora költségbe, meg akkor mi is úgy érezzük, hogy viszonozni kell, és soha nem lesz vége.
Nagyon aranyosak voltak, jól eldumáltunk, amit nem értettünk azt lerajzoltuk. Vasárnap reggel IKEA, 2-3 órán keresztül vásároltak, Feri a kisteherautóval hazavitte a sok cuccot, Anna is ment velük. Vettek 2 kanapét is, hogy legyen pótágy a vendégeknek. Hát, miután összeszerelték, akkor jöttek rá, hogy nem a kihúzható változatot vették meg hanem a stabilt. Azzal meg nem érnek semmit, mert azon nem lehet feküdni. Nna, telefon a vevőszolgálatra, semmi gond, kicserélik, csak vissza kell vinni. Hétfő nem jó, mert én egész nap orvosnál leszek, ezért kedden kora reggel bonyolitják, mert ők délután repülnek vissza. Szóval ilyen izgalmas volt a vasárnap.Ma van a Maloshik Miklós esküvője, Caroláék is mennek, reggel még összedobtam egy kis ajándékot neki. Találtam egy 1996-os fotót, amikor még fekete haja volt, és iszonyú fájdalmas képet vágott /Dóri kiállitását nyitotta meg a Tabán moziban/, ezt kinyomtattam, és ráirtam, hogy "Nyugi, azért ennyire nem fog fájni!"
Beletettem egy szép keretbe, majd Caroláék odaadják.
2007-02-10
Már megint kettő........
......mármint hónap. Ami eltelt. Hihetetlen, hogy rohan az idő!
Akkor nekiesek!!!! Szóval Dórikám decemberben itthon töltött 3 hetet, aztán karácsony előtt 5 nappal elrepült Valenciába. Csináltunk neki egy kiskarácsonyt, rendes fával, ajándékokkal, "mennybőlazangyallal" Az utazása nem volt problémamentes, mert Barcelonában megszabaditották az összes pénzétől, meg bankkártyáitól. Aznap éjfélig intéztem a letiltásokat, ő meg szervezte, hogy valahogy el tudjon jutni pénz nélkül Valenciába.
Ezek után -kissé hiányosan ugyan-, de szép volt a karácsony. Feri gyönyörű normand fenyőt vett, alatta rengeteg ajándék. Végre meg tudtam lepni apát egy olyan ajándékkal, amit nem ő nézett ki, egy "itiner"-rel. / Biztos nem igy kell írni./
Egy kisebb könyvtárnyi könyv is gazdát cserélt. Meg számitógépes programok, meg már nem is tudom.
Másnap, 25-én megszületett Kata kislánya, Rozi.
Szilvesztert Juditéknál töltöttük, hajnalig dumcsiztunk, nosztalgiáztunk.
Januárban itt voltak Caroláék, véglegesen kifizették a lakást, és meghivtak reggelire.
Január végén meg Feri befizetett egy 3 napos welnessre Hévizre. Nagyon jólesett a
semmittevés, dagonyázás, úszás, gőzfürdőzés, szaunázás. Odafelé benéztünk Szárszóra, minden rendben van.

Hát dióhéjban ennyi!
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)